Casco biztosítás jelentése, fogalma, feladata


A gépjármű biztosításokat alapvetően több szempontból is lehet csoportosítani, mégis a leglényegesebb csoportosítás, hogy letétezik, amelyiknek a megléte kötelező mindenki számára aki részt kíván venni a közúti közlekedésben, míg a másik esetében a tulajdonos szabadon döntheti el, hogy szeretne-e élni a biztosítási lehetőséggel. A kötelező biztosítások feltételei, a biztosítást szabályozott törvény és a módosítására elfogadott kormányrendelet, és a szolgáltató biztosító társaságok mindenki számára ismeretesek.


Nem árt, ha egy kicsit a gépjármű biztosítások másik tagját is szemügyre vesszük, nem árt, ha megismerjük mi is a casco biztosítás jelentése.

A casco biztosítás ellentétben a kötelezővel, nem a másoknak okozott károkra nyújt fedezetet, hanem a saját autónkban keletkezet károk egy részét téríti. Szinte minden biztosító által kínált alap casco biztosítás tartalmazza az elemi kár, a lopás, a rongálás, és az üvegtörés elemeket. A biztosítók kínálatában inkább ezeken felül jönnek az eltérések, melyek a többletszolgáltatásokban, és a fizetendő díjakban mutatkoznak meg.

Az alapkockázatok mellé a biztosítók különböző kiegészítőket kínálnak, melyekkel az ügyfelek teljesen egyedivé alakíthatják a biztosításukat. Ezek közül is talán a lényegesebbek a baleset biztosítás, a poggyászbiztosítás, és a kölcsön gépkocsi biztosítás. Ezen felül a piaci verseny rákényszerítette a társaságokat arra, hogy minden ügyféligénynek megfeleljen a kínálatuk, így nemrég egyre több biztosító szolgáltatása között megjelent a részleges casco biztosítás, mellyel az ügyfél maga döntheti el, hogy milyen kockázati elemeket kíván a szerződésbe belefoglalni.

Összegezve a casco biztosítás jelentése, nem más mint egy vagyonbiztosítás, melyet az ügyfél úgy alakít ki magának ahogy csak akar, olyan kockázati elemeket épít bele, melyektől valóban tart. A megfelelő szolgáltatás mellé már csak megfizethető díjakat kell megtalálni, és akkor a gépjárműben bekövetkező károkat nem egyedül kell viselnie.

Köszönjük az információkat a Biztoshelynek!